A BONECO W200 légmosó, párásító új technológián alapul, mely egy több éves fejlesztő munka eredménye. De lássuk, mit takar ez pontosan?

A svájci BONECO gyár mérnökei már közel 50 éve foglalkoznak párásítók, légmosók fejlesztésével és gyártásával. A cég mindenkor a fogyasztói igényeket tartotta szem előtt. Párásítás vagy légtisztítás? Talán mindkettő! A legújabb W200-as légmosó nemcsak hatékonyan párásít, hanem tisztítja a levegőt is.

Kezdetben volt a nedvesítőbetétes párásító majd jött a tárcsás

A nedvesítő betétes párásítók a hidegpárásítók körébe tartoznak. A készülék lelke a ventilátor és egy nedvesítő betét. Ezek együttműködése mellett érhető el az önszabályozó párásítás. A korábban használt papír alapú nedvesítőbetétek – cserélhető tartozék – könnyen magukba szívták a vizet, s arról párologtatták el. A párásításra kitűnően használhatók, de légtisztításra nem alkalmasak.
A tárcsás légmosó készülékek megjelenése igazi áttörést hozott. A beáramló levegőt a ventilátor a lassan forgó tárcsák között fújja át. A nedves tárcsákról a víz elpárolog, az apró szálló szöszök, porszemcsék pedig könnyedén megtapadnak a speciálisan bordázott tárcsán. Minden fordulattal a tárcsán lévő szennyeződések a vízbe mosódnak. Ezen az elven működő légmosók párásítás közben a levegőt is tisztítják.

Új nedvesítő szűrő a W200-as légmosóban

Minden változik. A fogyasztói igények, a divat, a technika. Az új W200 légmosóba egy nedvesítő szűrő került és egy csendesebb, nagyobb ventilátor, mely fokozza a hatékonyságot. Az üvegszálas nedvesítő szűrő több szennyeződés megkötésére alkalmas, ezáltal hatékonyabb légtisztításra képes s emellett az ideális páratartalmat is garantálja. A higiénikus működést a készülékben található ezüstrúd biztosítja, ami távol tartja a mikroorganizmusokat.

Egyszerű, de nagyszerű

A párásító légmosó egyszerűen szétszedhető, könnyen takarítható. A készülékben kevesebb és korszerűbb alkatrészek vannak, mint műanyag tárcsás elődjeiben. A műanyag tartozékok mosogatógépben, a nedvesítő szűrő pedig akár mosógépben is mosható. Biztosan mindenkivel már előfordult, hogy véletlenül kiesett valami a kezéből. Legtöbbször a leejtett dolgok vagy törtek vagy szerencsés esetben megrepedtek. Az új légmosó tartálya és dobja az esetleges balesetekhez is jobban alkalmazkodik, mert hajlékony nem törékeny műanyagból készült. Jobban bírja a használatból adódó kopásokat és leeséseket. Nem kell többet aggódnia a takarítás és a kisebb balesetek miatt, mert az új légmosó ezekre is megoldást kínál.

A formatervezett készülék

Tervezésnél az egyszerű kezelhetőség és működés, a hosszabb élettartam, a könnyű karbantartás került fókuszba. És a design. Néhány hónappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a W200-as légmosó IF Design Award díjas lett. Alig telt el pár hónap és már egy újabb „piros pontot” zsebelhet be a készülék. A BONECO légmosó „Red Dot” minősítést kapott a szigorú szakmai zsűritől. A nemzetközileg elismert formatervezői díjat csak azoknak ítélik oda, akik a használhatóság mellett a kor szelleméhez kiválóan igazodó termék dizájnt teljesítenek.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik kedvelik a letisztult formavilágot és a könnyű kezelhetőséget. A légmosó kisebb szobákban, akár hálóban is elhelyezhető. A nagyobb ventilátornak köszönhetően csendesebb, mint hasonló társai. Ha valaki nagyobb helyiségbe szeretne párásítót és légtisztítót, azoknak a nagyobb teljesítményű légmosóinkat ajánljuk (W490, 2055D). És egy kis plusz: ha valaki szereti az aromaterápiát, akkor arról sem kell lemondania. A párásító légmosóba illóolajat is tehet.
Jöjjön el márkaboltunkba és nézze meg a már nálunk is kapható BONECO W200-as légmosót!